Pünkösd hétfő

2016. május 08.; Rovat: Prédikációk

Még ma is tart a Szentlélek eljövetele feletti öröm; még a mai napot is a harmadik isteni személy imádására szenteljük. Ebből is kitűnik, mily nagy ünnep a pünkösd napja, a Szentlélek eljövetelének, malasztjai és kegyelmei kiömlésének ünnepe. Örvendjetek tehát ma is kedves keresztények! és öntözzétek arcotokat örömkönnyekkel! Újuljanak meg a tegnapi dicsénekek, mert drága percei az örömnek egyre tartanak még ma is! Ereszkedjetek térdeitekre és repeső szívvel az égboltra tekintve imádkozzatok: oh, Szentháromságnak harmadik személye, imádandó Szentlélek Úristen! ki az ártatlan bárány felett galamb képében lebegtél s az apostolok előtt tüzes nyelvek alakjában lettél látható, imádlak téged és magasztallak lelkem minden erejével, amiért a szent keresztség fürdőjében engem is méltóztattál megszentelni, amiért azóta is folyton segélyemre vagy, ragyogó szárnyaiddal betakarsz, a jóra ösztönzesz s kegyeiddel erősíteni nem szűnsz meg. Oh! ne vond meg kegyeidet tőlem soha, mert csak ennek verőfénye alatt érhet meg üdvösségem drága gyümölcse. Oh védelmezz! oh gyámolíts! oh erősíts malasztoddal mindenkor!

Midőn azonban egyházunk a Szentlélek dicsőségét zengedezi még ma is és imái s énekei által a harmadik isteni személyt magasztalja, ne feledkezzetek meg az Atya és Fiúról sem, kik szintén részesei a Szentlélek dicsőségének, mert az ő munkálkodásából sincsenek kizárva. Vajon ki ígérte a Vigasztalót az apostoloknak? Jézus Krisztus. S ki küldte el hozzájuk? Jézus Krisztus. Tehát a Fiú már ezáltal is részt vett a Szentlélek áldásos működésében. De nem ígérheti meg apostolainak a Vigasztalót és el sem is küldi, ha ő maga is nem jár a földön, tanítványokat nem gyűjt, kik mély fájdalmat éreztek távozása felett. De az Úr Jézust ki ígérte meg a paradicsomban siránkozó ősszülőknek? s ki küldte, ha nem az Atya? Így tehát a Fiúval együtt az Atya is részes a harmadik személy dicsőségében, mert munkálkodásában is van része. Erre akar figyelmeztetni bennünket az anyaszentegyház, midőn a mai evangélium által azt mondja: Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adá. Tehát: az Atya adta egyszülött Fiát a világnak, ki elküldi a Szentlelket. Íme a három isteni személy működése egy és ugyanazon célra!

S mi volt e működés rugója? mi indította Istent, hogy ily kegyelmekkel halmozza el a világot? A szeretet! Isten szerette a világot, s e szeretet indította őt a legnagyobb kegyességre; a szeretet indította, hogy teremtsen bennünket, a szeretet indította, hogy bűneink rabláncát széttépje halála által, a szeretet indította, hogy malasztjával boldogítson. Tehát Isten szereti a világot! Oh mily megfoghatatlan titok, mily nagy kegy, mily határtalan irgalmasság ez!

Halljátok ezt, ti népek és minden nemzetek! Isten szeret benneteket! Halld ezt, te bűnökkel terhelt világ! Isten szeret téged! Oh miként hálálod ezt meg? miként fizeted le a nagy tartozást, melyet ez istenszeretet ró reád.

Úgy, ha te meg szereted őt, a teljes Szentháromság egy Istent, ki a menny fényességében lakik. Ha szereted az Atyát, ki teremtett, ha szereted a Fiút, ki megváltott, ha szereted a Szentlelket, ki megszentelt.

Hogy pedig e szeretet annál forróbb, annál lángolóbb legyen, gondoljuk meg, mily érdemetlenek vagyunk, s mennyire szeret mégis Isten.

Ha végig tekintünk a tágas láthatáron, ha szemügyre vesszük hajnalban a rózsás fényt, mely kelet hegyláncait pirosra festi, nappal a kéken mosolygó égboltot, melyen, mint azúr tengerfodron lángoló hajóként úszik a nap, ha este tekintjük azt a csillagos fátyolt, mely fejünk felett terjed szét, lehetetlen, hogy szívünk a gyönyör édes érzete alatt nagyot ne dobbanjon és elragadtatásunkban fel ne kiáltsunk: "Méltó vagy Urunk Istenünk dicsőséget és tiszteletet és erőt venni, mert te teremtettél mindent" (Jel 4,11);. "szent, szent, szent a seregek Istene, teljes az ég és föld az ő dicsőségével" (Iz 6,3), mert ,,ő teremtett mindent egyenlőképpen". (Sir 18,11) És ha elgondoljuk, hogy ezt a sok ékességet, a földet füveivel és virágaival, az égboltot nap, hold és csillagaival a mi hasznunk és gyönyörűségünkre teremtette: akkor boldogságunk és örömünk még nagyobb lesz, s a dicséret szavai még inkább lelkünk mélyéből törnek fel.

Úgy van, Isten nem magának, hanem nekünk, a mi számunkra alkotott mindent. Azért semmi nem volt a világon, míg csak az ember teremtését el nem határozta az örök Úr. De amint elhatározta ezt, előbb alkotta a nagy világot s csak ezután a kis világot (microcosmos), mint a régi bölcsek az embert nevezték. Világos tehát, hogy Istennek a világra semmi szüksége nem volt, mert hisz öröktől fogva az ember teremtéséig anélkül élt. Az ember azonban nem lehetett külvilág nélkül, mert ő maga is anyag lévén, nem nélkülözhette az anyagot. Tehát Isten nem maga, hanem a mi számunkra alkotta a nagy mindenséget ezer csodáival.

Meggondolva már most ezt, arra a gondolatra kellene jönnünk, hogy az ember valami felséges, nemes és tiszta teremtmény, ki érdeménél fogva teljesen méltó Isten e nagy jótéteményére. De, oh sírjatok emberek! mert nincs így. Mi érdemetlen szolgák, bűnös teremtmények vagyunk, kikkel Isten nem érdemüknél fogva bánik kegyesen, hanem csak ingyen, irgalomból.

Már teremtésünk is meggyőzhet alacsony voltunkról. Alkottattunk földből, a föld agyagából, mint a szent könyv mondja. Szennyes föld, piszkos sár adta testünk anyagát. Igaz, hogy a föld még szűz és szeplőtelen volt, még nem undokítá semmi; igaz, hogy a Teremtő szentséges keze még tisztábbá tevé, de azért mégis csak föld volt az, jelképe az alacsonyságnak. Tehát már ezen származásunk tudata eloszlathatja minden büszkeségünket, mert ez bizony csekélységünk és nyomorult voltunk mellett tanúskodik. De arról tesz tanúságot megsemmisülésünk is. Amint por és föld voltunk, úgy ismét por és föld leszünk. A halál visszafektet bennünket oda, ahonnét felkeltünk, a földbe. "Egyszerre elfogy minden test és az ember ismét hamuvá lesz" (Jób 34,15), mondja a türelem szent pátriárkája, Jób. Igen, mert "az ember rothadás és az ember fia féreg." (Jób 25,6)

"Por vagy és porrá leszesz" (1 Móz 2,19), így szólott az Úr Ádámhoz. Kevélykedjél hát te ember, ha képes vagy erre. Kevélykedjél csak, hisz van okod rá, mert por vagy és ismét csak por leszesz. Ah, szerencsétlen halandók! hát nektek nem jut az eszetekbe? hát nem tudjátok-e, mily nyomorultak vagytok? Miként lehet kevély léptekkel, felemelt fővel járnunk, holott csak hitvány por vagyunk és semmi más, csak hitvány por leszünk és semmi más? Vagy talán azt hiszed, oh ember! hogy több vagy mint a fűszál, mint a rét virága? Az elhervad, de elhervadsz te is; az porrá lesz, de porrá lész te is. Mivel vagy tehát különb a fűszálnál? Sőt úgy látszik, hogy az túlszárnyal téged; úgy látszik, mintha a Teremtő kegyesebb lett volna iránta, mint irántad, mert annak hervadása jó illat között megy végbe, míg a te feloszlásod oly kiállhatatlan bűzt terjeszt, hogy sokszor legjobb barátaid, fiaid és leányaid undorodnak tőled és kívánják, vajha már ne undokítanád a ház környékét. Tehát csakugyan "minden ember por és hamu" (Sir 17,31), mert "az emberek mindnyájan sárból és földből vannak, melyből Ádám teremtetett" (Sir 33,10), és így sár és föld lesznek mindnyájan. De ha ez így van, ha az élet előtt por voltál és por leendesz az élet után is, mondd: nem végtelenül nyomorult, nem végtelenül alacsony, törpe és hitvány teremtmény vagy-e?

"Van lelkem, halhatatlan lelkem - így beszélsz talán; ez megnemesíti a sarat, fölemeli a port és minden teremtmény fölé helyezi. E lélek az én büszkeségem." Igaz, lélekkel meg vagy áldva édes Atyámfia! mert az Isten alkotá az embert "a föld agyagából és orcára lehelé az élet leheletét." (1 Móz 2,7) E lehelet adott életet az agyagnak, mert lélek volt az. Így lehelt Isten láthatatlan módon reánk is, mindnyájunkra, anyánk méhében, hogy élet szálljon belénk. Kétségkívül a lélek megsemmisítheti a testet, valamint a kovász a tésztát megsavanyítja. A kertészek a vad csemetébe, ha egy nemes magot oltanak, a kis magocska az egész fát nemessé teszi. De nem példanélküli eset, hogy néha mindegyik kivész, elszárad: szintígy gyakran a lélek sem fejtheti ki nemesítő hatását, hanem maga is megromlik. És tudjátok, mi a lélek gyilkosa? a bűn. Ez rabolja meg életétől, "akik bűnt cselekszenek és hamisságot, ellenségei lelküknek". (Tób 12,10)

Oh, ti bűnösök! értsétek meg ezt. Ha az Isten törvényeit megvetitek: ellenségei vagytok lelketeknek; ha gonoszságokat visztek véghez: ellenségei vagytok lelketeknek; ha nem igyekeztek a vétektől szabadulni, egész bensőtökben megtisztulni és megjavulni: ellenségei vagytok lelketeknek. És mily sors vár még reátok? Megtudhatjátok szent Dávidtól, ki sírva mondogatta, hogy "a bűnösök elvesznek". (Zsolt 11,20)

Nem félsz-e tehát bűnös atyámfia, tudva a kinyilatkoztatást? Nem reszketsz-e ha meggondolod, hogy a bűnösök elvesznek, hogy az Úr "a bűnösökre tőröket hullat". (Zsolt 11,7) Lehetsz-e kevély halhatatlan lelkedre is? Ah, nem, arra sem, mert ártatlansága ékes koronáját a szenvedélyek vihara lesodorta a porba, és a gonoszság vaspörölye összetöré azt. Bár az istenséggel rokon a lélek, de azért nem véthet meg az sem az elbukástól. Tehát egészen méltatlanok és érdem nélküli vagyunk, akár testünket tekintsük, akár lelkünkre gondoljunk, akár alkotásunk alacsonyságát, akár feloszlásunk undokságát vegyük is figyelembe.

E csekély voltunkat forgatta elméjében szent Pál is, midőn kicsinylőleg így sóhajtott fel: "Oh ember, ki vagy te?" (Róm 9,20) Bizony ki és mi vagy te ember, ha nem por és hamu, ha nem sár és föld, ha nem rothadás és féreg, ki víz gyanánt iszod a gonoszságot? (Jób 15,16) Nem vakság, együgyűség és gonoszság-e tehát büszkélkedésünk, midőn ily hitvány férgek, ily semmik vagyunk?

Vagy talán azt mondod, nekem vétkem nincs; lelkem tiszta és szenny nélküli, mint a napsugár és virág kelyhe, mert teljes életemben kerültem a bűnt és futottam minden gonosztól! - Oh szerencsétlen ember! te önmagodat csalod. Isten szerinti férfi volt szent Dávid, és mégis ment volt-e a bűntől? vajon nem esett-e el? Szent Pál nem a legbuzgóbb apostol volt-e? és nem kiáltott-e fel mégis: "Én testi vagyok, rabszolgája a bűnnek." (Róm 7,14) Szent Jánost nem szerette-e különösen az Úr Jézus ártatlanságáért? És mégis így ír: "Ha azt mondjuk, hogy nincs vétkünk, magunkat csaljuk meg és igazság bennünk nincsen." (1 Jn 1,8) S mit mondasz te, Szentlélek Úristen? "Hétszer esik el az igaz" (Péld 24,16), így szól ő.

Ha tehát "nincs igaz ember a földön" (Préd 7,21), mert még a legigazabb is hétszer esik el: miként emelheted fejedet oly magasra?' miként tarthatod tisztának magad? Ki az, ki az Isten törvényének ösvényén oly szilárdan áll, hogy nem bukhatnék el? Ki az, ki mindig hű volt a törvényekhez és azoktól soha nem távozott? "Ki mondhatja, tiszta az én szívem és tiszta vagyok a bűntől" (Péld 20,9), miután oly szent emberek, az Istennek legjobb gyermekei, az anyaszentegyház legnagyobb dicsőségei siránkozva ismerik el vétkes voltukat? Oh! ne mondjátok tehát, hogy bűnmentesek vagytok; ne mondjátok, hogy szenny nem tapad lelketekhez, hanem alázatos szívvel rebegjétek a szent próféta után: "Vétkeztünk, istentelenül cselekedtünk, gonoszul viseltük magunkat, Urunk Istenünk, minden igazságod ellen." (Baruk 2,12) Mondjuk ezt mindnyájan kegyes keresztények! mert mindnyájan vétkeztünk, mindnyájan a bűnök tengerében úszunk.

De hátha csakugyan úgy van, hogy lelkünk jelenleg tiszta, misem szeplősíti azt, mert talán épp most keltünk fel a gyóntató széktől, hol bűneink sokaságát leraktuk Isten helynöke előtt, fájdalmainkra csak most kértünk irt, s néhány pillanat előtt nyertük csak meg a feloldozást? Talán még fakadoznak szemeinkből a bánat könnyei s arcunk még nedves azoktól a cseppektől? De hát a mi érdemünk-e, ha most csakugyan tiszták és ártatlanok vagyunk? Oh! az Isten kegye, az Isten kegye ez, kegyes keresztények! Őneki kell köszönnünk, hogy bűneinkből kitisztulhatánk, mert ő megtehette volna, hogy megigazulásunk előtt ujjával érint és mi bűneinkben veszünk el. Vagy talán nem szakíthatta volna meg életed fonalát, mielőtt e templom küszöbét átlépted? nem zárhatta volna-e le ajkaidat örökre bűneid elszámlálása előtt? Oh! bizonyára megtehette volna, de nem tevé, mert könyörülettel viseltetik irányodban, mert sajnál téged, mivelhogy szeret.

Az Isten szeret téged, oh ember!

Szeret az Isten, ki a viharok kormányrúdját tartja kezében, ki beszél a mennydörgés iszonyú morajában, ki mindenhatóságát a villámok vakit lángbetűivel írja az égboltozatra, ki haragja idején megrengeti a föld sarkait, hogy városok omlanak porba és hullámok csapnak ki medreikből. És ez a nagy, felséges, hatalmas Isten téged, oh ember! szeret, minden érdemetlenséged dacára is szeret. Oly kegyelem ez, melyet mivel sem lehet összehasonlítani. Oh! miért nem szólhatok a menydörgés hangján; miért nem emelhetem fel szavamat, hogy a nagy világ meghallja; miért nem kiálthatom minden ember fülébe, hogy az Isten szeret téged? Az Isten szeret, kivétel nélkül mindenkit szeret. Oh! ő mindenkit szeret. Ti gyermekek, ti ifjak, ti szüzek, ti házasok, ti özvegyek, ti deres fürtű aggastyánok! az Isten mindnyájatokat szeret. Igen, szeretetének sugarait senkitől nem vonja meg, valamint a nap válogatás nélkül kiönti fényét a rózsára és tövisre, a virágra és a gyomra.

De hát ne dicsőítsük-e az Isten e végnélküli szeretetét? Ne magasztaljuk-e szívünk mélyéből jóságos voltát? És mennyire szeret bennünket az Isten! Vajon nem halmoz-e el jótéteményeivel? nem adja-e áldását kezünk munkájára? nem ad-e egészséget és erőt? nem rakja-e fel asztalainkra a napi kenyeret? nem terheli-e meg fáink ágait jóízű gyümölccsel? nem lát-e el a szükséges ruházattal és lakóhellyel? Helyesen mondja tehát a szentírás, hogy "Isten a földre tekintett és betöltötte azt javaival". (Sir 16,30) Sőt gyönyörködtetésünkre, kihímezte a földet a virágok ékes csillagaival, és az eget a csillagok sugárzó virágaival? "Tekints az égre, földre és mindenekre, amik azokban vannak és értsd meg, hogy az Isten semmiből teremtette azokat" (2 Mak 7,29) és a te számodra, oh ember! Mert szeret téged.

De az Isten szeretetének nem ez a legnagyobb bizonyítéka, oh nem! Szívének irgalmát, irántunk való forró szeretetét másként is kimutatta. Oh! figyelj most ég, nyisd fel füledet föld, mert egy titkot mondok, mely örökre imádatunk bámult tárgya leend. Az Isten egyszülött Fiát adta az emberiségért! Saját édes gyermekét küldötte el, hogy itt vérét a legborzalmasabb kínok között kiöntse és meghaljon, csak hogy mi ne szenvedjünk kínokat és halált örökre. Hát nem a legnagyobb szeretetnek jele-e az? Isten elhagyja dicsőségét, leszáll az égből, itt nyomorog, szenved, végül meghal iszonyú gyötrelmek közepett, hogy az embert, háládatlan teremtményét, ki hozzá csak egy porszem, egy csúszó-mászó féreg, egy lehelet, egy semmi, megmentse az örök kárhozat veszélyéből. Oh Isten! mivel mérjem meg e szeretet tengerét, s hogyan beszéljem el határtalanságát? Te szeretsz bennünket oly szeretettel, melyre teljesen méltatlanok vagyunk, drága kincseit mennyei szeretetednek oly pazarul szórod közénk, hogy rideg szívünk szégyenében lángol.

Hogy Isten e határtalan szeretetét festeni megkíséreljem, te hozzád fordulok, keresztény anya! A Mindenható talán megáldott gyermekekkel, kik jók, szófogadók, engedelmesek, azon vannak, hogy minden alkalommal örömet szerezzenek neked s ha látják, hogy arcodon a fájdalom kinyomata ül, hogy te keseregsz és könnyeid patakként csurognak, az ő örömük is megszakad, az ő szívük is megtelik fájdalommal. Oh! ha ilyen jó gyermekeitek vannak, vajon nem szeretitek-e őket? nem kívánjátok-e reájuk a mennyország minden áldását? s nem adtok-e könnyes szemmel hálát az Istennek, hogy ilyen jó gyermekekkel áldott meg? Oh! bizonyára, ti fölemelitek karjaitokat az ég felé és szívetek mélyéből imádjátok gyermekeitekért a nagyhatalmú Alkotót. Ha már most e gyermekeket veszély fenyegetné, nem védenétek-e őket? Ha fájdalmas betegség az ágyra vetné, ha iszonyú kínok gyötörnék, vajon nem kiáltoznátok-e velük együtt? nem sírnátok-e ti is? nem virrasztanátok álmatlanul ágyaik mellett, lesve minden óhajukat, várva kívánságaikat? és ha a kérlelhetetlen halál akarná fagyos csókját homlokukra illeszteni: vajon nem szívesen halnátok-e meg édes gyermekeitek helyett? Oh igen, mert szeretitek őket, szeretitek jobban, mint a világ minden kincsét, jobban mint szemetek világát, jobban mint élteteket. Hátha valaki gyermekeiteket kérné, ha azért könyörögne előttetek, hogy áldozzatok fel közölök egyet őérette; ha egy ismerőstök, jó barátotok, jótevőtök, rokonotok így szólna: nekem meg kell halnom, el kell vesznem, ha nem könyörültök rajtam! Oh! adjatok egyet gyermekeitek közül, aki az általam elkövetett gonoszságot, magára vállalván, engem a biztos haláltól megszabadítson. Vajon mit szólnátok az így esengőhöz? Ti bizonyára azt mondanátok neki: szerencsétlen ember! szívünkből sajnálunk, de azt ne kívánd, azt nem kívánhatod, hogy kedves gyermekünket áldozzuk fel érted.

És az Isten megtette azt! Ő feláldozta fiát érettünk, kik nem vagyunk rokonai, jó barátai, jótevői, hanem bűnös teremtményei. Pedig nem volt több gyermeke Jézuson kívül, és ez egyet is odaadta a mi váltságunkra. Oh egek! mily szeretet ez! Isten, a te szerelmed végnélküli és nincs határa annak! Valóban jól mondja az apostol, hogy "szeretet vagy te", mert ily áldozatot csak maga a szeretet hozhat. A te szívedhez szólok anya, kit egyetlen gyermekkel áldott meg az ég s az néked örömed, boldogságod, mindened volt, de kit aztán megszeretett az Isten s magához emelte az égbe. Mondd, mit érzett szíved, midőn egyetlen fiad hűlt tetemeire borultál, midőn félholtan vánszorogtál koporsója után a temetőbe, midőn ott a hideg hantok eltakarták szemeid elől? Nem szenvedtél-e iszonyú gyötrelmet? nem gondoltad-e, hogy szíved szakad meg a fájdalom súlya alatt? Lásd a mennyei Atya százszor jobban szerette egyszülött Fiát, mint te szeretted gyermekedet és ő mégis feláldozta azt. Feláldozta, hogy mi éljünk, hogy mi el ne vesszünk mindörökké. Nem kell-e az Isten e határnélküli szeretete fölött dicsénekekre olvadnunk, örömkönnyekre fakadnunk? nem kell-e imádattal borulnunk le, e fölséges szeretet előtt, és magasztalnunk annak forrását, az Istent?

De hogyan fogjuk leginkább magasztalni Istent? Úgy, ha nem leszünk háladatlanok iránta s nagy szeretetét viszonozzuk. Keresztény lélek! lehetnél-e annyira romlott, hogy ne szeretnéd őt a legfőbb szeretettel, ki szeretetből oly nagy jótéteményben részesített? Oh! iszonyú sors vár akkor reád, "mert aki nem szeret, halálban marad". (1 Jn 3,14) Hisz ha a kősziklának szíve volna, nagyot dobbanna az isteni szeretettől, és te ember, te nem szereted őt? Oh, sirassuk, sirassuk az ily szerencsétlent. Oh, bár a mi szívünket is azon lángoló érzelem hevítené, mely szent Pálét hevítette, ki elragadtatásában így kiáltott fel: "Semmi teremtmény sem szakaszthat el engem Isten szeretetétől." (Róm 8,9) Oh, bár úgy szeretnők Istent, mint szent Ágoston, ki így áradozott.: Úr Isten, úgy szeretlek, hogy ha én volnék Isten és te Ágoston, én szeretnék Ágoston lenni, hogy te Isten légy. Oh mily csodálatos szeretet ez egy ember szívében! Mért nem ég e nagy szeretet a mi szívünkben is? mért nem szeretjük ily forrón, ily igazán az Istent mi is? Aki nem szeret, halálban marad.

"Aki nem szeret, halálban marad." Emlékezetes szavak. Méltók, hogy szívünkbe véssük és soha ne tévesszük szem elől. Az Isten minden méltatlanságunk mellett is szeret bennünket, még pedig oly égőn, hogy egyetlen Fiát is feláldozta üdvösségünkért. A hála is kötelez, hogy e nagy jótéteményt tőlünk kitelhetőleg viszonozzuk. Szeressük tehát mi is szívünk mélyéből Istent, szeressük mindenek felett, szeressük azzal a szeplőtelen önzésnélküli szerelemmel, mellyel szerették a szentek; mert aki folyton szereti őt, ki szeretetében megmarad, az Istenben marad és Isten őbenne. Amen.

(Lepsényi Miklós,ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja 1888-ból)



Kapcsolat

E-mail:
szentfulop@gmail.com
Postacím:
8445 Városlőd
Templom tér 6.

Service Times & Directions

Weekend Masses in English

Saturday Morning: 8:00 am

Saturday Vigil: 4:30 pm

Sunday: 7:30 am, 9:00 am, 10:45 am,
12:30 pm, 5:30 pm

Weekend Masses In Espanol

Saturday Vigil: 6:15pm

Sunday: 9:00am, 7:15pm

Weekday Morning Masses

Monday, Tuesday, Thursday & Friday: 8:30 am

map View larger map
6654 Main Street
Cincinnati, OH 45202
(513) 555-7856