A szentmise, hitünk titka

2016. április 20.; Rovat: Lelkiség

Előszó

Már a „titok” szó is arra utal, hogy a szentmisében olyan dolgok történnek, amelyek szemmel nem láthatóak és nem tapinthatóak, de mégis valóságos, természetfeletti, csodálatos, minket teljesen átjáró igazságok.

A szövegek és képek segítségével megpróbáltuk megjeleníteni az Istennel és az Ő dicsőséges országával való fenséges, belső találkozásunkat. Minthogy azonban érzékeink és értelmünk számára a szent Természetfeletti nem fejezhető ki kimerítően, a maga teljességében, így munkánk csak töredékes lehet. E töredékes munkának is lehetnek azonban fénylő pontjai, amelyek lehetővé teszik, hogy mélyebbre lássunk, és így Mária vezetésével, aki szemtanúja, együtt-szenvedő tanúja volt Jézus áldozatának, hitünk nagy titkába, a szentmiseáldozat mélységeibe behatoljunk.

Nem lehetséges, hogy e titkok sokaságát, minden hatásukkal, egyszerre befogadjuk. Csak akkor tudjuk valóban élettel telve megélni a szentmisét, ha kiválasztunk pl. egy pontot, amely megragad minket, és két héten át minden nap különösképpen magunk elé képzeljük, és a szentmisén is megpróbáljuk élettel megtölteni, majd később egy újabb pontot kapcsolunk hozzá, stb. – mindig Máriának a vezetése alatt, akihez ezért állhatatosan imádkozzunk. A szentmisére vonatkozó felismeréseinknek, azonban, nem elég pusztán értelmünket gazdagítaniuk, hanem az elmélkedésben belső élménnyé kell válniuk. Szentséges Szűz Mária, Isteni Kegyelmek Közvetítője, segíts, hogy a szent ünneplésben így vegyünk részt, hogy Jézus áldozatát jelenvalóvá tegyük.

A SZENTMISE ÁLDOZAT

A templomba lépés

Azért megyünk templomba, hogy a pappal együtt megünnepeljük a szentmisét. A szentmise Krisztus keresztáldozatának megújítása, ha másképp kívánjuk mondani: Benne Jézus Krisztus áldozata válik jelenvalóvá. Azért lépünk be a templom hajójába, hogy Jézust az Oltáriszentségben imádjuk, így készüljünk fel a szentmisére.

Tudatában vagyunk-e már akkor, amikor belépünk a templomba, kihez is megyünk? Betölti-e bensőnket teljesen, hogy Jézus teljes szeretetével és dicsőségével vár minket? Azzal az alázattal lépünk-e be a templom hajójába, amely Pétert is eltöltötte kicsiny hajóján? Ő akkor így szólt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok!” *

Aki már a templomba vezető úton azon fáradozik, hogy Péter alázatos lelkületét alakítsa ki magában, a templomba lépéskor belsőleg teljesen eggyé lehet az oltárt körülvevő angyalokkal, és lélekben zengheti: „Szent vagy, szent vagy, szent vagy!” – és így teljes szívével, teljes lelkével és minden erejével kitárulkozhat, hogy a szent áldozatot a pappal együtt méltóképp megünnepelje.

Szűz Mária, Isten kegyelmének közvetítője, aki Jézus áldozatát átélted, járj közben számomra a kegyelemért, hogy Krisztus áldozatát méltóképpen, teljes önátadással ünnepelhessem a pappal együtt.

*Lk 5,3

Belépés a szent titokba

A szentmise belső együttünneplésével hitünk misztériumába (=titok) is belépünk. A titok se nem látható, se nem érezhető, csak a hitben felfogni és megtartani, és lélekben próbálhatjuk átélni és megélni.

Hitünk e titka szerint, amikor a pap felmegy az utolsó vacsora termébe vezető lépcsőkön, a hívők lélekben követhetik őt, hogy Jézussal és az apostolokkal megkezdjék az utolsó vacsora termének áldozatát. Ha megvan bennünk az akarat és a szándék arra, hogy ezt bensőleg elképzeljük és átéljük, akkor az evilági gondolatok elhagynak minket – feltéve, hogy a templomba vezető úton nem beszélgetünk, hanem imádságban hangoljuk rá magunkat a szentmisére, a titokra, hitünk kimondhatatlan nagyságára.

Amikor a pap felmegy az oltárhoz, mintha ezt mondaná a híveknek: „Gyertek velem! A titkok függönye mögött ott van Jézus az Ő apostolaival. Lélekben velük ünnepelhetjük meg a Szent Áldozatot.”

Urunk, nyiss meg minket ennek a szent és titokzatos eseménynek az átélésére.

Az Isten oltárához akarok járulni*

Milyen buzgósággal és milyen csendes visszavonultságba jöttek az első keresztények a templomba, hogyan várták szent együttlétben a püspök és a papok bevonulását az Isten oltárához, az Újszövetség áldozatához, amelyet az áldozat angyala helyez az Isten színe előtt lévő égi oltárra. Teljesen magával ragadta őket Isten igaz hitre hívó szava, - arra a hitre, hogy a szentmise által, Jézus szent áldozata által képesek lesznek Istent egész szívükkel szeretni, hogy megtisztulnak és megszentelődnek, hogy felismerhessék azt, hogy a szentmisében számukra nap mint nap megnyílik a mennyország kapuja, hogy lelküket mind jobban felkészíthessék arra az útra, amely a halál után a mennyországba vezet.

De mi, 2000 évvel Krisztus után élünk, és 2700 km távolságra Jeruzsálemtől. Ez azonban nem ad felmentést hitbéli restségünkre. A titok legyőzi az időt és a távolságot. Bensőnkben teljesen egyek lehetünk Jézussal és áldozatával, ugyanúgy, mint Mária. Az erre való törekvésünk a kegyelemben létrehozza ezt a lelki egységet.

Azonban sokakra érvényes az Írás szava: „De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél.

….Térj vissza korábbi magatartásodhoz.” (Jel 2,4)

Ezért így imádkozunk: „Jöjj közénk Szentlélek, Máriának, a te szeretett jegyesednek Szeplőtelen Szíve által!”

*A régi liturgiában: „Bemegyek az Isten oltárához”

I. BEVEZETŐ SZERTARTÁS

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

keresztvetéssel kezdjük a szent ünneplést.

Amikor azt mondjuk, hogy valakinek a „nevében”, - ez azt jelenti, hogy valaki másnak a szándéka és rendelése szerint vagyunk jelen, és azt tesszük, amit valaki más akar. Mi tehát a Szentháromságú Isten nevében állunk az Ő oltára előtt. Így tehát Isten áll mögöttünk és fölöttünk az Ő erejével, hatalmával és dicsőségével, amikor elkezdjük a szentmisét. De ezek csak akkor bontakoznak ki bennünk Isten ajándékaként és a mi szabad akaratunk szerint, ha tudatosan megnyitjuk magunkat Isten számára, és a keresztvetéskor tudatosan (és áhítattal) mondjuk ki e szent erőt adó szavakat: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Ezeket a tudatosan kimondott szavakat és a keresztvetést, amely minket Istennel egyesít, a sátán nem bírja elviselni; a keresztvetés jelének és szavainak kiáradó ereje elűzi őt, nem bír ellenállni, - ugyanakkor, ha az ember közömbösen vet keresztet, az nem tartja őt távol, sőt örömére szolgál. Az áhítatos keresztvetéssel Isten gyermekeként elnyerjük a mennyei áldást, és Mennyei Édesanyánk oltalmát.

Ezért kezdjük a szent áldozatot alázatosan és átgondoltan „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Dicsőség az Atyának

A lépcsőima zsoltára* a következő szavakkal végződik: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.” Bár a „mindent Isten nagyobb dicsőségére” általánosan érvényes keresztény alapelv, de elsősorban mégis a legszentebb cselekményben, a szentmisében jut érvényre. Ezért hajolnak meg a legmélyebb imádatban a pappal együtt a hívek, valamint a szerzetesek és szerzetesnők. Az ég minden lakója, az angyalok (a képen balra) és a szentek (a képen jobbra) belekapcsolódnak ebbe a magasztalásba Mennyei Édesanyánknak, Máriának a vezetésével. Az Ég és a Föld egyesül a legbensőbb odaadásban, - mi olyan mértékben leszünk részesei e szent egységnek, amennyire magunkat Istennek ajándékozzuk.

A lelkeknek ez a közös imádsága, éneklése és ünneplése azonban nem csupán annak hangsúlyozására való, hogy a szentmise elkezdődött, hanem rámutat arra, hogy mi is a szentmise valójában: az Isten fenségének dicsőítése, a legszentebb cselekmény.

Ezért kapcsolódjunk össze és egyesüljünk az egész szentmisében az égiekkel, Máriával, a szentekkel és az angyalokkal, velük zengje lelkünk a legmélyebb hálával a szeretet ujjongó énekét. Ezt Jézus áldozatával tette számunkra a legteljesebb mértékben lehetővé – a hit által.

Ezért zúgjon fel minden orgonán:

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

* a régi liturgiában

Bűnbánati ima

Confiteor (=Gyónom…)

Az imádságban és az éneklésben Istennel egyesülve felismerjük gyengeségeinket és gyarlóságunkat. Ezért valljuk meg a szentmise kezdetén Istennel szemben elkövetett bűneinket tökéletes bánattal, egyházunk tanítása szerint: „Gyónom a mindenható Istennek, a boldogságos, Mindenkor Szűz Máriának, Szent Mihály főangyalnak (a képen Máriától jobbra), Keresztelő Szent Jánosnak (a képen balra, kezében a szórólapáttal), Szent Péter és Pál apostoloknak (a kép a kereszttől jobbra és balra ábrázolja mártírhalálukat és – efölött – megdicsőült alakjukat), minden szenteknek és neked atyám (itt a papra gondolunk), hogy sokat vétkeztem…* majd ezt halljuk: …Bűneinknek elengedését, föloldozását és bocsánatát adja meg nekünk a mindenható és irgalmas Isten. … * Így bűnbánatunk mélysége szerint feloldozást nyerünk kisebb hibáink, bocsánatos bűneink alól, hogy tiszta és nyitott szívvel fogadhassuk a szentmisén ránk áradó mennyei kegyelem áldását.

Legyen hozzánk kegyelmes és irgalmas a szent és halhatatlan Isten.

* A régi liturgia szerint

Én vétkem…

A bűnbánati ima közepén a következő szavakat mondjuk: „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem!” Ezeknél a szavaknál a keresztre feszített Jézus legyen lelki szemeink előtt az Ő nagyságában. A mi bűnünk volt Jézus kereszthalálának oka. Ő magára vette minden idők minden bűnét, hogy ezzel a teherrel haljon meg, és a mi bűneinkért vezekeljen. Így a keresztnek és a megkorbácsolt testű, haldokló Jézusnak a legnagyobb hatással kell ránk lenniük, hogy bensőnkben úgy megérintsenek, hogy lelkünket a legmélyebb hálával adjuk át, és a szent áldozat megünneplésekor tőlük el ne szakadjunk.

Milyen elképzelhetetlen fájdalommal vetette volna magát a kereszt elé Ádám és Éva, ha előre láthatták volna, amit bűnbeesésük – és rajtuk keresztül a mi bűnbeesésünk okozott… Az ő fájdalmukkal, az ő lelkükhöz hasonlóan kell nekünk is minden alkalommal imádkoznunk:

„Én vétkem… Irgalmazzon nekünk a Mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket,” – hogy szívünk szeretetében Neki adhassuk magunkat Jézus szent áldozatának megünneplése közben.

Ima Isten kegyelméért

Így bűnbánattal eltelt szívvel imádkozzuk: „Isten, ha Te felénk fordulsz, újjáéledünk!”*

Mekkora odaadással borult le Mózes az égő csipkebokor előtt, amikor megértette: az Isten van jelen! Az Ő hangját hallja. Csak az ő számára volt jelen, így lett élete fordulópontjává.

Amint Mózes számára megjelent, ugyanúgy jön hozzánk is az Isten a szentmisében, hogy Jézus, a mi Urunk által személyesen szólítson meg minket; a pap közvetítésével ŐT MAGÁT halljuk, amint ezt mondja: „Ez az én testem.” De ennél is többről van szó: Nem csak hallanunk kell az Ő szavait, nem, Ő belénk akar szállni, hogy teljesen eggyé legyen velünk, hogy azt mondhassuk, az Isten teljesen betölt minket, Máriához hasonlóan.

Minthogy azonban az Ő áldozatának nagysága előtt felismerjük önmagunk kicsiny és méltatlan voltát, így imádkozunk: Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmadat”*, és segíts, hogy úgy készüljünk e nagy és szent eseményre, hogy általa fokról fokra képesek legyünk átalakulni a mennyei örök életre.

* A régi liturgia szerint

Tisztítsd meg…

Az Evangélium hirdetésekor a pap ajkain keresztül Jézus maga szól hozzánk. Jézus eszközeként a pap mélyen meghajol Isten szent szava előtt, és alázatért imádkozik: „Tisztítsd meg szívemet és ajkamat…, amint hajdan a próféták ajkát izzó parázzsal megtisztítottad…, hogy méltóképpen hirdethessem szent Evangéliumodat.” Ugyanakkor a pap minket is képvisel Isten előtt. Ő tud arról a sok közömbös, elutasító, vagy éppen rossz szándékú és bűnös szóról, amelyek az emberek ajkát elhagyják, életünk sok értékes percéről, órájáról és napjáról, amelyek elvesztek az örökkévalóság számára, és minket érzéketlenné és méltatlanná tettek az Ő szent szavára és személyének befogadására. Ezért szükséges feltétlenül a papnak ugyanúgy, mint nekünk, ajkunk megtisztítása és megszentelése, hogy Őt, Jézust, a feláldozott és megdicsőült Urat befogadhassuk, és Vele élhessünk. Mindaz, amit a pap eközben a teljes koncentráció és odaadás állapotában közvetítőként megél, a hívők számára is megadatik, aszerint, hogy bensőleg mennyire azonosulnak a pap imádságával és mennyire képesek átadni magukat a hit misztériumának.

Az Úr legyen veletek!

(Köszöntés)

„Az Úr legyen veletek!” A pap mögött és benne Jézus áll a Mennyei Atyával és a Szentlélekkel, hogy a népért felhangzó kérést teljesítse. Ezért fog meg mindenkit ez a köszöntés, aki szemét és szívét HOZZÁ, az Úrhoz emeli. A pap helyzeténél fogva és szándéka szerint így a világ minden emberéhez szól, a magányosokhoz, elhagyottakhoz és betegekhez is. Így hirdeti Isten akaratát, aki isteni szeretetében valamennyi emberhez alá kíván szállni, hogy teljes erejével a lélek teljes mélységéig betöltse őket, és így Isten fénysugaraivá váljanak a többi ember számára.

A földkerekségen bemutatott valamennyi szentmise által megtapasztalhatjuk az üdvhozó szeretetet, ha azért imádkozunk, hogy a világ valamennyi szentmiséjén részt vehessünk, de a mi válaszunk is képes a világ valamennyi papjának lelkét megérinteni, a jókét éppúgy, mint a gyengékét, és mindazokat, akiket a sátán már-már magához ragadott.

Ezért kell lelkünk és szívünk legmélyéről válaszolnunk:

„…és a te lelkeddel.” A velünk lévő angyalok az isteni akarat örökkévaló jelei: az Úr legyen veletek! Azokkal is, akiket bebörtönöztek, és üldöznek!

Hitvallás

A Credo/Hiszekegy/ (lat. credo = hiszem, vallom) ünnepélyes hitvallás amellett, hogy az egész menny örökkévalóan és megszakítás nélkül él, és hogy vele él a mi Credo-nk is. Hitvallásunk a következő: Istenünk, Te azért teremtettél minket, hogy szeretetben felvégy magadhoz mindörökre. Ezért vagyunk hűségesek Istenhez, nem csak most az istentisztelet idején, hanem minden nap minden percében, hiszen senki sem futhat meg Isten mindenütt – jelenvalósága elől, - akkor sem, ha tudatosan szembeszáll Istennel.

A Hiszekeggyel kimondjuk életünk „igen” – jét Istennek, és elismerjük: Istenem, Nélküled nem élhetnék; öröktől fogva része vagyok teremtő tervednek. Ezért, amikor a Credo-t imádkozzuk, az életutunknak mindig olyan állomása, amelyen megvalljuk hitünket, „igen”-t mondunk a szeretetre, amely elhívott minket, hogy valóban megérezzük Isten szeretetének teljes mélységét: „és az Ige testté lett”, hogy számunkra utat készítsen az örök boldogságba. Térdhajtásunk a legőszintébb odaadás és hála jele. Ez érezhető az öregembernél, akinek nehezére esik, hogy Istent a szeretetnek ezzel a jelével köszöntse. Ugyanakkor milyen szegény, üres és hideg ez a pár, amely nem hajt térdet, mert eltávolodott Isten örök szeretetétől. De akik mögöttük állnak ismerik az örök igét: „Hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.”

A Hiszekegy megnyitja előttünk a misztériumhoz vezető ajtót.

II. AZ ÁLDOZATI ADOMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSE

Kehelybontás

Mindaz, ami eddig történt, előkészület volt hitünk titkának megélésére, a szent áldozatra. Az áldozatbemutatáshoz fel kell tárni az áldozati edényt, a kelyhet, és lélekben félre kell húznunk az utolsó vacsora termékeny függönyét a most következő legszentebb esemény számára. Lelkünket meg kell tisztítanunk minden világi dologtól, szabaddá kell tennünk az isteni dolgok számára, az Istennel való találkozás és egyesülés számára.

Amikor Mózes találkozott Istennel, az mindenki számára láthatóvá vált külsőleg is, mert arca ragyogott, és ez olyan erős volt, hogy akik beszéltek vele, arra kérték, takarja el arcát. Amikor ismét Isten színe elé lépett, levette az arcát takaró kendőt! Nem kell-e nekünk is levennünk egy „kendőt”, gyengeségeink és hibáink kendőjét, amely eltakarja az Istent? Vagy függőségünk kendőjét, amellyel azokhoz a dolgokhoz ragaszkodunk, melyeke szeretünk? Ez áldozatot követel! Jézus megváltó művében ruháit is áldozatul adta értünk, mielőtt önmagát feláldozta. Ezért kell nekünk is mindazt feláldoznunk, amely Istentől visszatart és elválaszt, hogy lelkünk legmélyéig szabadok lehessünk az isteni szeretet számára, amely a szentmisében mindent nekünk akar ajándékozni, nem csak úgy, hogy szeretettel átölel, hanem teljes isteni valóságban alászáll a lelkünkbe, hogy megváltson minket.

Felajánlás

Szent Pál a Zsidóknak írt levélben (10,5) így ír:”Ezért nyilatkozik így (Krisztus), amikor a világba lép: …Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. …Nézd, megyek Istenem, hogy teljesítsem akaratodat!” Ezt az áldozati adományt látjuk a képen, amint az oltár mellett a földön fekszik, Jézus (a titok kék színében) maga megy fel az áldozati oltárhoz. Így lép be a világba! Keze maga az áldozati edény, amellyel már most felajánlja magát az eljövendő kereszthalálra. Halálában dicsőül meg teste a Szentlélek által, amint teljesen felajánlja magát Mennyei Atyjának. Amit Jézus akkor ígért meg, amikor a világba lépett, azt 33 évvel később az utolsó vacsora termében apostolai körében váltotta valóra (a képen balra lent). Ekkor adja a szent feladatot: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Az apostolok bemutatták ezt a szent áldozatot, és továbbadták a Krisztustól kapott feladatot. Így lesz az utolsó vacsora szent cselekménye jelenvalóvá a pap közreműködése által (a képen jobbra). Ez a világ legszentebb cselekménye! Ez nyitja meg számunkra a mennyország kapuit. Ennek vagyunk részesei a szentmisében, de csak akkor tudjuk személyesen megélni, ha tiszta lélekkel, teljes odaadással mondjuk: Istenem, teljesen a Tiéd vagyok.

A kenyér felajánlása

Amint Mária emelte fel a gyermek Jézust a templomban történő bemutatáskor, úgy emeli fel a pap a paténát az áldozati ostyával, hogy az Atyaistennek áldozatul ajánlja: önmagáért és a vele együtt áldozatot bemutató hívekért. A pap ily módon önmagát és a híveket titokzatos módon a paténára (vagy a cibóriumra) helyezi, hogy felajánlja a Mennyei Atyának. A pap elsősorban Jézust, mint az Újszövetség áldozati adományát ajánlja fel, aki az átváltoztatáskor az ostyában jelenvalóvá lesz. Ezért mondja a pap: „Fogadd el Szent Atyánk, … ezt a szeplőtelen áldozati adományt…”* Egyedül Jézus a szeplőtelen áldozati adomány, a kereszten lesz teljesen azzá. (Ezért jelképezi az egyházi szimbólumok között a paténa a keresztet, amelyre Jézust feszítették.) De az ostya értem is a paténára (ill. az áldozati edénybe) kerül, tehát szimbolikusan én magam is a paténára kerülök, hogy Jézussal együtt áldozattá váljak. Milyen fontos, hogy teljes szívvel és lélekkel átadjam magam. A pap szerepe ebben a cselekményben Máriáéhoz hasonló.

* a régi liturgiában

A bor és víz egyesítése

Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő.” A bor tehát Jézus jele. „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, az nem jut be az Isten országába.” (Jn, 3,5) A víz tehát a keresztség szentségének a jele. Miután a pap bort töltött a kehelybe, egy cseppnyi vizet ejt a kehelyben lévő borhoz. Közben így imádkozik: „A bor és a víz titka által részesüljünk (Jézus) istenségében…” Így érhetjük el a szentmisében a teljes egységet Jézussal. A vízcsepp a borba keveredik. A bor úgy veszi magába a vizet, hogy azt már nem lehet különválasztani tőle.

Ilyen tökéletesen vesz magához minket Jézus, egyesíteni akarván minket magában az Atya színe előtt, hogy a Mennyei Atya minket Jézusban fogadjon el, és felvegyen az örök dicsőségbe. Az egység csodálatos kegyelmére hív minket Isten – most és mindörökké!

A kehely felajánlása*

„Felajánljuk Neked Urunk, az üdvösség kelyhét, és kérjük kegyességedet … az egész világ üdvösségéért.”* A vízcseppben a leány szűzi, tiszta lelkét (amelyet tisztán fénylő áldozati edény jelenít meg) az angyal a kehelybe helyezi, ugyanúgy, mint az édesanyja halála miatt gyászoló gyermek gyászfátyolos lelkét, mint a férfi szenvedésektől meggyötört lelkét, - mint Tóbiás és Sára tiszta szerelemben égő lelkét (a képen balra fönt), - mint a mártírok lángoló lelkét (kivégzés; jobbra fönt), mint mindenkiét, akik magukat jószándéktól vezetve teljesen Istennek akarják adni, - Jézussal teljes egységben a Mennyei Atyának áldozava – az Istennek tett legbensőbb, legszeretőbb felajánlásunknak mindig megfelelve. Így válhatunk Jézussal az üdvösség ajándékaivá a Mennyei Atya számára. Milyen elképzelhetetlen módon szenteli meg és emeli isteni magasságba életünket a szentmise legszentebb titkának lelkünk legmélyéből fakadó átélése.

* Az új liturgiában:

A bor fölajánlása

„Fölajánljuk Néked … (a bort), … mint a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét, ebből lesz számunkra a lélek itala.”

Önmagunk felajánlása

Ezért imádkozik most a pap és vele mindenki, aki teljesen kitárta szívét e szent titok számára: „Alázatos lélekkel és töredelmes szívvel kérünk, Urunk, Istenünk, fogadj el minket… (és legyen kedves színed előtt áldozatunk).” Így válhat a világ összes oltára Isten fényt árasztó titokzatos trónjává, és így lehet az egész föld Isten sugárzó drágakövévé.

Ezzel szemben a szomorú valóság: az asszonyok, akik a templomba vezető úton másokat megszólnak, szidalmaznak, - vagy pl. a férfi, aki a templom bejáratánál a kereszthez egy gyertyát akar állítani, de eközben szöges cipőjével a megfeszített Jézus lábára áll, de nem csak ezzel okoz Neki fájdalmat, hanem azzal is, hogy a többieket dühösen félrelöki, megvetően bánik velük, stb. Micsoda szörnyű ellentmondás lakik az emberekben, akik bár külsőleg tiszták, de belső átélés nélkül lépnek a templomba. Vajon ők örökre elvesztek? - Még ők is rátalálhatnak a megtérés útjára, ha mi áldozatul ajánljuk őket Jézus kelyhébe!

A megtérés és a szentmise áldozatban való benső részvétel által, a szenvedő és feltámadó Jézussal lelkük legmélyén egyesülve, még ezek a tévelygő emberek is elnyerhetik örök üdvösségüket, és a Mennyei Atya őket is magához veszi az örök boldogságba, a minden ember számára felajánlott örök dicsőségbe, úgy, amint ezt tette egykor Mária Magdolnával és még sokakkal, akikről az emberek már lemondtak. Az Isten nem mond le egyetlen emberről sem, hiszen életünket az Ő szeretetéből kapjuk, amellyel minket az örök boldogságra hív. De az Isten nem kényszeríti az embert, hiszen megajándékozta őt az akarat szabadságával. Az Isten tehát utolsó leheletükig vár azoknak az embereknek segélykiáltására, akikért mások könyörögnek és akiket és akiket így áldozatul helyeznek az oltárra. A Mennyei Atya Jézusban visszafogadja mindegyik hazatérő „tékozló fiát”.

Jöjj, Szentlélek…

„Jöjj Szentlélek, Úristen, és szenteld meg ezt az áldozati adományt”, így könyörög a pap most az oltárnál, amely számunkra a szent cselekményben az utolsó vacsora asztalává válik a „Te nevednek előkészített áldozat” számára. A Szentlélek Isten átváltoztató ereje, amely Máriát Isten Fiának legszentebb templomává tette, - az erő, amelynek dicsőséget zeng minden angyal és szent a mennyei boldogságban, és amely erre képessé teszi a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is (a képen balra), amely ugyanakkor örök szenvedést hozó villámcsapás az elkárhozottak számára (a képen jobbra), akik nem fogadták el Jézust. De már a leghalkabb hívó szó „jöjj, Szentlélek” is az Istenhez vezető fénylő utat készít az ember számára: a Szentléleknek mily csodás gazdagságát nyerhetjük el ezzel a hívó szóval!

A Szentlélek a Szentháromság legbensőbb lényege, Ő alakította Máriát, hogy Jézus Anyja lehessen. Ugyanilyen módon, Máriához hasonlóan, akar mindig minden papot tökéletesíteni, hogy Jézusnak méltó képviselői lehessenek a szentmisében. Ezért a papnak Mária a legfontosabb segítsége, Vele kell teljesen eggyé válnia, hogy az Ő áldozatkészsége és Jézus iránti szeretete hassa át és töltse el, hogy a szent átváltozáskor Jézus örömmel jöjjön a kezében tartott ostyába. Korunknak Máriát tisztelő papokra van szüksége. Ezért imádkozzuk: „Jöjj, Szentlélek, Úristen,/ áraszd reánk teljesen/ mennyből fényességedet”, hogy a pap és az áldozat kedves legyen Isten előtt.

Az áldozat felajánlása

Minden eddigi felajánló imát összefoglal a következő felajánlás, amelyet a pap a szentmise legszentebb eseményének láttán mély és alázatos odaadással terjeszt az Isteni Szentháromság színe elé: „Fogadd kegyesen, Szentháromság, ezt a felajánlott adományt … a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének (a képen balra a kereszt), feltámadásának (a pap alakja fölött) és mennybemenetelének (a képen jobbra) emlékére, a Boldogságos és mindenkor Szűz Mária ( a képen közvetlenül a Szentlélek alatt), Keresztelő Szent János (a középső alak a karddal ábrázolt Szent Pál, és a fordított kereszttel ábrázolt Szent Péter között – a kép közepén), Szent Péter és Szent Pál apostol, ezek és minden szentek a képen közvetlenül a felhők fölött) tiszteletére, hogy nekik tiszteletükre, nekünk pedig üdvösségünkre váljék, és hogy érettünk közbenjárjanak a mennyekben…*

E legszentebb imádság és áldozat közben törekedjünk arra, hogy lélekben olyan nyitottnak lássuk az eget, ahogyan a kép mutatja, hogy a szentmiseáldozat közepén, amelyhez most érkezünk el, mintegy beleolvadjunk a mennyországba. Ennek eléréséért emeljük magunkat még magasabbra a prefáció által.

* A régi liturgia szerint

III. AZ EUKARISZTIKUS IMA

Sanctus (= Szent vagy…)

Ő jön, Jézus, a legszentebb, a mennyei dicséretet zengő angyalok seregében. A pap, az angyalok és emberek önmagukat teljesen felajánló és a tisztelettől visszafogott hangú imádsággal hajolnak meg, és lélekben zengik a „Szent, szent, szent…” mennyei himnuszát, ahogyan Izajás prófétának az égből felhangzott. (Iz, 6,3) Amit az átváltoztatás szavaival egyidőben Jézus köszöntésére nem tudunk imában és énekben kifejezni, azt most megelőlegezi a liturgiában az Egyház, a mi Anyánk. A Sanctus szavaival és magatartásunkkal kifejezett legmélyebb és legbensőbb odaadásunkat akarjuk a fenséges szeretet Istenének legszentebb imádásul ajánlani. Ebben a szeretetben küldte el Isten megváltásunkra egyszülött Fiát; - és ebbe a szeretetbe vétetünk fel teljesen a szent átváltozáskor – mindig aszerint, hogy milyen kitartóan fáradozunk azon, hogy szellemünkkel, lelkünkkel és szívünkkel Istennel egyesüljünk mennyei dicsőségében. Hódolatunkkal és odaadásunkkal egyre jobban kapcsolódjunk bele az isteni szeretet legszentebb titkába a szentmise áldozat megünneplésével való részvételünk által.

Közbenjárást kérő ima az egyházért

Az Üdvözítő (aki üdvözíteni akar!) szent eljöveteléért terjeszti jóságos Anyánk, az Egyház kéréseit az érkező Megváltó elé: „Könyörögve kérünk tehát jóságos Atyánk, Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által… áldd meg ezeket az adományokat…elsősorban szent és katolikus egyházadért ajánljuk föl Néked, tartsd meg békében, őrizd meg egységben, és vezesd az egész földkerekségen… pápánkkal,…főpásztorunkkal,…és híveiddel…, - a szentek közösségében, a dicsőséges, mindenkor szűz Máriával, apostolaiddal, vértanúiddal, és minden szenteddel.” Ezt az imát még egyszer röviden összefoglaljuk, amikor az áldozat elfogadásáért könyörgünk. Az Egyház nyomatékossá akarja tenni ezt a kérést, ezért mondják a papok felkent kezüket az adományok fölé tartva: „Kérünk, Urunk, fogadd kegyesen áldozati adományunkat…”

Az adományok előkészítése közben a kenyér (és a bor) adományával a pap minket is a paténára helyezett, és Istennek ajánlott. Most a pap megszentelt kezével mintegy Istenhez emeli valamennyi Jézus eljöveteléért és az átváltoztatásért felajánlott imát, áldozatot és személyes önátadást, hogy az Isteni áldás teljességében részesülő átváltozásnak lehessünk részesei. Ezért kell a hívőknek a legbensőségesebb részvétel által Istennek tetsző adománnyá válniuk, amelyet Jézus szentséges Anyjával, Máriával, a Szentlélek által az átváltoztatásban Mennyei Atyjának ajándékoz, - a legszentebb cselekményben.

A szent átváltoztatás

Az oltár a misztérium (titok) által az utolsó vacsora asztalává válik, amelynél Jézus tudtul adja apostolainak keresztáldozatát, így szólván: „Ez az én testem!” Ő a keresztre szögezés és megfeszítés legnagyobb fájdalmaiban áldozza fel magát és magára veszi mindazok bűnének terhét, akik jelképesen a paténán fekvő ostyában rejlenek, és föláldozza magát a Mennyei Atyának mindazokért a bűnökét, amiket a világon bárhol, bármikor elkövettek. Így szegezik a bűneink terheit magára vevő Üdvözítőt a keresztre, hogy a legkeservesebb kínok között haljon meg értünk (a képen Krisztus testének alsó része). „Ez az én testem!” Miután elszenvedte a halált, a Mennyei Atya a Szentlélek által megdicsőíti és felveszi magához Jézust, mint a szeretet Új Szövetségének áldozatát (a képen Krisztus felső teste). Eközben megváltó halála és feltámadása által minket is a Mennyei Atya tenyerére helyez (a képen a felnyújtott, kicsiny ostyákban). Jézus által az Isten szeretetet sugárzó kezébe jutunk! Ő ragad magával. Valóban engedjük, hogy magával ragadjon? Az egész egyházat (a képen az oltártól balra álló emberek), a szenvedő lelkeket (fölötte), és az egész mennyországot a legszentebb hódolat tölti el az ajándékozó isteni szeretet láttán.

Amikor a szent átváltoztatáskor a pap kimondja a következő szavakat: „Ez az én testem.” Nemcsak eggyé válik Jézussal, hanem hitünk e titka által Krisztus misztériumának is részese lesz.

Ez az egység annyira teljes, hogy Jézus egészen betölti a papot. Ezért nem azt mondja a pap: „Ez Jézus teste”, hanem mert ő teljesen Jézus eszközévé válik, Jézus maga mondja a pap ajkaival: „Ez az Én testem” – „az Én vérem”. E szent esemény nem csak azt a 2700 km-t hidalja át, amely minket Jeruzsálemtől elválaszt, hanem az elmúlt 2000 évet is, így tesz minket Jézus az utolsó vacsora szent titkának részeseivé, így találkozhatunk az apostolokkal Jézus oltáránál, és a legszentebb imádatban megmaradva, térdre borulva zengjük: Szent, szent, szent.

Tőlünk függ, hogy az elmélkedés által egyre mélyebben tudunk-e hatolni a titokba, amíg azt a Szentlélek által az ég angyalaival és az apostolokkal lélekben megéljük, a meghatódottság és a legszentebb egység állapotában Máriához hasonlóan.

Az áldozati adományok valóságos, szent átváltozásának jeleként, a Mennyei Atya iránti odaadás jeleként a pap az Egyháznak, a mi Anyánknak a tanítása szerint az ostyát Szűz Máriának, Jézus Anyjának, a lelkükben átváltozott apostoloknak és Magdolnának, a hitünk e titka által lélekben átváltozott szenteknek színe elé emeli (közvetlenül a misében résztvevő hívők feje fölé), hogy hitvallásunk életté váljon, így tapasztaljuk meg valóban a mennyek országának igazságát itt a földön a szentmise áldozatban. Az ember számára ez csak a legszentebb önátadásban válik megsejthetővé és felfoghatóvá. Ezért ismételjük újra meg újra ”Szent vagy, szent vagy, szent”. Isteni szeretetedben részesévé akarsz tenni ennek a titoknak, hogy így üdvözíts minket.

A pap a hit jeleként és a szent imádat kifejezéseként magasba emeli az átváltoztatott ostyát, - Jézus legszentebb testét. De nem akkor cselekszünk helyesen, ha szemünkkel az ostyát figyeljük, hanem ha arra törekszünk, hogy szellemünkkel és lelkünkkel felismerjük az igazságot: a pap most mindenki számára láthatóan Jézus Krisztust mint áldozati bárányt emeli az Atyához a kereszten elszenvedett fájdalmaiban és a halála által elnyert megdicsőülésben. Tehát nem csak az utolsó vacsora szent átváltozása lesz jelenvalóvá, hanem a Kálvária-hegy is a keresztrefeszítéssel, és azokkal, akik ezt átélték, Máriával, Jánossal, Magdolnával. A százados Jézus halálakor elismeri: „Ez valóban Isten Fia volt.” Ő, a pogány megvallja hitét, mert ez az igazság lelkének mélyéig átjárta. És mi? Mi is átéljük ezt a szent átváltoztatáskor?

A lélekben a szent átváltozáskor végbemenő áldozatélmény számunkra nem érezhető, szemmel nem látható, hiszen ami ekkor történik, az titok – misztérium.

Elöl egy hívő térdel, teljesen megnyitva magát e hittitoknak. Természetesen senki sem láthat a lelkébe. (Csak a rajzon jelennek meg a lélek átszellemült szárnyai – az ember testétől jobbra és balra, mint ahogy feje előtt is megjelenik egy szellemi fej alakja.) Az utolsó vacsora áldozatának fénye megvilágítja lelkét. Jézus feltámadásának dicsősége bevilágítja és a mennybemenetelnek és a Mennyei Atya befogadásának részesévé teszi. Ezek a szent stációk magukkal ragadják, megvilágosítják, és az Isten pecsétével látják el a szent átváltoztatást átélő lelket.

Ez is hitünk titkai közül való: akkor vagyunk igazán hívők, ha bensőnkben átéljük a szent átváltozást és ezáltal mások számára a hit kisugárzóivá válunk.

Amikor a pap térdet hajt az átváltoztatott bor, Jézus Szent Vére előtt, mi is törekedjünk lelki szemeink elé állítani a mi Urunk, Jézus Krisztusnak megkorbácsolt, megfeszített, megrendítő testét, - hogy valóban felismerjük bűnösségünket, amit a szentmise kezdetén így vallottunk meg: „Én vétkem, én vétkem.”! Ebben a szemléletben és felismerésben kell Jézus iránti szeretetünknek növekednie és érlelődnie a végső beteljesedésig: Szent Véreddel megváltottál, kiváltottál és megszenteltél, - hogy életünk beteljesülése megélt hálaadás legyen: „Adjatok hálát mindig, mindenért…”* Így adnak hálát a megtisztult lelkek, amint a mennybe felvétetnek (a képen jobbra), így ad hálát a szentek serege (balra) az örökkévalóságban, és ezt a hálaadást fejezi ki a menny minden lakójának lélektől áthatott, ünneplő Ámenje!

Ezért így imádkozunk: Jézus, tégy minden embert és minden szenvedő lelket szent átváltozásod részesévé, hogy maguk is átváltozzanak.

* Ef, 5,20

Megemlékezés

Megemlékezésnek nevezzük a szent átváltoztatás utáni imát. Ez az átváltoztatás utórezgése lelkünkben, és meghívás Jézus szent áldozatához: „Megemlékezünk ezért…Urunknak áldott szenvedéséről, a halálból való feltámadásából…és dicsőséges mennybemeneteléről” (a képen kereszttel és a feltámadás fényével jelölve). Pusztán emberi értelmünkkel nem foghatjuk fel ezt a titkot, csakis a Szentlélek által, a szent kegyelemben, a legmélyebb hódolattal leborulva tehetjük lehetővé, hogy a titok bennünk éljen. Ezért imádkozzunk mindig fennhangon: „Szentlélek Istenünk, világosíts meg minket, hogy mind mélyebbre merülhessünk a szentmise áldozat titkába, és ez hordozza életünket és munkánkat, - hogy az Isten az Ő irgalmas atyai szeretetében mindinkább életünk fénylő napjává váljék, és életünk minden óráját bevilágítsa isteni erejével. Ehhez kérjük a legszentebb áldozat Édesanyjának, Máriának közbenjárását.”

Áldozati ima

Mi, akik az Ószövetség különleges, elfogadott áldozatára meghívást nyertünk, - azért imádkozunk, hogy a mi szent áldozatunk is kedves legyen Isten színe előtt, és állhatatosan könyörögjünk a Mennyei Atyához: „(Könyörögve kérünk Mindenható Istenünk,) szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra Isteni Fölséged színe elé!” Így válik a mi szent, földi áldozatunk mennyei dicsőségre jutó áldozattá minden szentek és angyalok serege előtt, melyek előtt Mária, a menny és a föld királynője térdel.

Az áldozat e szent angyala azonban nem csak Jézus jelenvalóvá lett áldozatát viszi a Mennyei Atya színe elé! A kicsiny ostyák alakjában mi magunk is a szentáldozati paténán fekszünk, - így tehát mi is, akik az áldozatot bemutatjuk, Jézus áldozatával bizalommal egyesülve a Mennyei Atya színe elé vitetünk, tehát mi magunk is az áldozati adományokkal felvétetünk a mennybe az örök Teremtő végtelen szeretetébe. Mennyei Kegyelem! Szent esemény részesei vagyunk ( - Ennek látható jeleként őrangyalunk a legmélyebb hálával eltelt, vagy éppen szenvedésektől megtört, vagy fájdalmakkal átjárt lelkünket az áldozat angyalának paténájára helyezi, a mennyei oltárra.), „hogy minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk”. Krisztus a mi Urunk által.

Megemlékezés a megholtakról

De nem csak mi magunk fekszünk az áldozati edényben, hanem mindaz, amit mi ráhelyezünk, hogy legszentebb áldozatként átadjuk Mennyei Atyánknak, amit leginkább lelkünkben hordozunk, azaz elsősorban elhunyt szeretteink lelkét, hogy Jézus teremtést beteljesítő legszentebb áldozatának ereje számukra a tisztítótűzből szabadulást szerezzen. Hiszen oltárainkat nem csak az angyalok és a szentek viszik körül, hanem a szenvedő lelkek is, melyekre a mi imádságunk által árad ki a kegyelem, és akik Mennyei Édesanyánknak, Máriának közbenjárására remélhetik a megváltást és a mennybe jutást. Milyen mindent átható ereje van a mi szentmise áldozatunknak: Az ég és a föld egyesülnek, hogy a szenvedő lelkek számára is megnyíljon „az enyhülés, a világosság és a béke országa” Krisztus, a mi Urunk által.

Imádság a szentek közösségéért

A hívekhez hasonlóan, sőt talán még inkább, a papok is tudatában vannak gyengeségeiknek, hibáiknak és bűneiknek is, amelyeket a papi rendhez tartozó testvéreik követtek el, amelyek esetében a sátánnak, a pokol buzgó őrének, sikerült éberségük hiányát kihasználva igézetébe vonnia, bűnre csábítania és zsákmányul ejtenie őket. Isten előtt senki sem kérkedhet saját erejével; hiszen az áteredő bűn miatt mindannyian gyengék és esendők vagyunk. Ránk is érvényes az Írás szava: „Testvérek, … józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán ordító oroszlán ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben…”* Ezért „adj kegyesen közösséget szent apostolaiddal és vértanúiddal … bár meg nem érdemeljük” és engedd, hogy – mint egykor a százados, - Krisztus tanúi lehessünk.

* 1Pt 5, 8-9

Ami a szent átváltozásban és általa titokzatosan történt, azt most a pap szavaival és tetteivel is kifejezésre juttatja. Kezébe veszi a Szent Ostyát, és háromszor az áldás jelét rajzolja a kehelyben lévő Szent Vér fölé, hogy a Szent Vér megváltó ereje a Szent Testen át kisugározzék és rávetődjék minden jóakaratú emberre, az egész világra: „Őáltala +, Ővele + és Őbenne +.”Ezáltal fogadhatjuk be a kegyelmek áradását méltatlanságunkban. Ezután a pap még kétszer rajzol keresztet az ostyával a kehely és önmaga közé, - ez a kereszt az Atya isteni szeretetének legcsodálatosabb megnyilvánulása – és így foglalja szavakba ennek jelentését: „(Őáltala) … a Tiéd, Mindenható Atyaisten + a Szentlélekkel + egységben minden tisztelet és dicsőség.” Valójában ez a szentmise áldozat legteljesebb értelme: a Mennyei Atya legalázatosabb dicsőítése. A pap és benne Jézus a legszentebb cselekményt hajtják végre. Jézus mintegy ajándékképpen emelkedik fel a kereszten, mint az Új Szövetség báránya az Atyát dicsőítve, a menny és a föld legszentebb imádatában fordulva felé, Királynőnk, Mária által.

Az egész menny, az angyalok és szentek, az egész emberiség,(melyet a szentmise résztvevői képviselnek) és valamennyi tisztítótűzben szenvedő lélek együtt mondanának „Ámen”-t (úgy legyen), mint egy világot átfogó, egyetlen, dicsőítő hálaéneket, a Mennyei Atyának Jézus Krisztus által a Szentlélekben, nem csak most, ebben a pillanatban, hanem mindig, „örökkön-örökké.” (Az egymás mögött végtelen sorban sorakozó orgonák ezt az örökkön-örökké zengő „Ámen”-t jelképezik). Ezzel a mindent betöltő „Ámen”-nel a legteljesebb szeretetben, a legbensőbb átéléssel, a legteljesebb alázattal egyesüljünk, és minden munkánkban, egész nap, egész életünkben, folyton-folyvást ez daloljon és zengjen bennünk.

Miután a pap lefedte a kelyhet, végezetül még egyszer térdet hajt, így hajolva meg imádattal hitünk nagy titka előtt, amely az átváltozásban lett jelenvalóvá. Így testével is kifejezi: Imádlak Téged! A Tiéd vagyok! Uram és Istenem! A pap így tesz tanúságot arról, hogy az Isten szolgálatára hívatott, amit a népért végez, mint annak képviselője. Tehát nem csak önmagáért, hanem hívő népéért is meghajtja térdét. Az ő térdhajtásában kifejezésre jut minden egyes hívő áhítata és odaadása. Ebből következik, hogy a szentmise áldozatot együtt ünneplő hívek nem lehetnek csupán a pap nézőközönsége, hanem bensőleg vele együtt kell teljesíteniük ezt a szent cselekményt, úgy, hogy maguk is csendben mondják: Imádlak Téged!

IV. A SZENTÁLDOZÁS SZERTARTÁSA

Mi Atyánk…

Immáron nem visszafelé tekintünk a szent átváltoztatásra, hanem előre, az áldozati lakomára, a szent áldozásra, a Jézussal és Istennel való személyes egyesülésre. Isten hozzánk forduló odaadására, amely a szent átváltozásban mutatkozott meg, az Őhozzá forduló odaadásunkkal akarunk válaszolni, hogy teljesen eggyé lehessünk. Édesanyánk, az Egyház felhívja figyelmünket ennek a most következő pillanatnak a nagyságára, amikor a pap Isten népe képviselőjeként így szól Ővele és Őbenne: „… isteni tanításán felbátorodva így imádkozunk”. Az Egyház így hívja fel figyelmünket az ima magasságaira és mélységeire, különösen a Jézustól tanult imára, amely által az ember átadhatja magát Istennek és így szólíthatja meg Őt: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...” Nem csak azért, mert Jézus tanította nekünk ezt az imát, hanem mert az ember ennek az imának a szavaival elismeri kicsiségét a nagy és csodálatra méltó Isten előtt, írta elő az ősegyház, hogy a hívek ennek az imának az elmondásakor a földre feküdjenek, az Isten előtti legmélyebb alázatuk kifejezéseként. Nekünk nem kellene legalább bensőnkben arcra borulnunk?

A „Miatyánk”-ban tehát közvetlenül szólítjuk meg az Istent. Azok számára tehát, akik a szentmisén részt vesznek és teljes szívükkel együtt ünnepelnek, megnyílik az ég, és mennyei fény tölti el őket (a kép közepén lévő emberek), míg a többieket, akik bensőleg nem vettek részt, nem töltheti be az isteni kegyelem fénye. A Szentlélekre nyitott lélekkel elmondott minden imánk a Mennyei Atya elé kerül a kegyelmek közvetítőjén, Márián keresztül, - az Ő szerető odaadása által gazdagítva és megszentelve. Az egész menny és természetesen különösen őrangyalunk velünk imádkozik, vagy ha másképpen tekintjük, lélekben átadjuk magunkat a mennyei ima áramának, ennek a „Miatyánk imádat”-nak, amelyben a mindennapi kenyérért imádkozunk, az örök élet átváltoztatott, szent kenyeréért és megerősítésünkért, hogy ne engedjünk a kísértésnek. Milyen mély is ez az ima! A Miatyánk!

Ezért imádkozzuk: „Szabadíts meg minden …bajtól…Máriának…és minden szentnek…közbenjárására…irgalmad segítségével…”*

* Az új liturgiában: Szabadíts meg, kérünk, Urunk minden gonosztól…hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk…

A pap szavai közben most a szent kenyér megtörését halljuk. De az átváltoztatott kenyér Ő maga, a mi Urunk, Jézus Krisztus. A kenyér megtörése Üdvözítőnk halálát jeleníti meg, életének átadását a Szentlélek által Mennyei Atyjának értünk, a mi bűneinkért, hogy Jézus megváltó halála a mi üdvösségünk legyen. Mindannyian vétkesek lettünk az Ő halálában, hibáink és bűneink által, azáltal, hogy engedtünk a sátán csábításainak. Mondhatunk-e mást: Légy hozzánk kegyes, légy hozzánk irgalmas! – Erre szólít fel minket mindaz, amit a pap tesz! Milyen mélységek tárulnak fel a szentmise minden mozzanatában! Mily odaadó szeretetet éreznek eközben az égi szellemek; milyen alázat járja át őket! Milyen szenvedéseket élt át értünk Szent Fia keresztje alatt a mi Mennyei Édesanyánk! Elmondhatatlan! És hogyan szemléljük mi Jézus halálát? Szentséges Szűz Mária, könyörögj érettünk!

Ezért imádkozik így csendben a pap önmagáért és egész hívő népéért, mialatt az ostya egy kicsiny letört darabját a kehelyben lévő szent vérbe teszi: „A mi Urunk, Jézus Krisztus testének és vérének ez az egyesítése és megszentelése, váljék nekünk, kik azt magunkhoz vesszük, az örök életre.”* Krisztus teste és vére így újra egyesül a kehelyben, ezzel válik Jézus feltámadásának szimbólumává és a mi majdani feltámadásunk szimbólumává is, ha az értünk meghalt és feltámadt Üdvözítőt szent szeretettel, méltón vesszük magunkhoz!

Mily nyelven szól hozzánk hitünk titka!

* Az új liturgiában: „A mi Urunk, Jézus Krisztus testének és vérének egyesítése váljék a szentáldozásban lelkünk üdvösségére!”

Agnus Dei (Isten Báránya…)

A pap előtt a paténán ott fekszik az ostya, maga Jézus. A pap így szól hozzá: „Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit.” Jézus olyan megadással és nyugalommal szenvedte el értünk, a mi bűneinkért a halált, mint egy bárány. Miközben együtt imádkozunk a pappal, nézzünk lélekben a haldokló Jézus arcára, hogy amikor a pappal együtt megütjük mellünket, ez ne egy mechanikus cselekvés legyen, hanem igazi bűnbánat, amely valóban megérinti bensőnket.

Hogyan tekintett Mária a haldokló Üdvözítő arcába? Milyen kimondhatatlan fájdalommal, a legteljesebb belső azonosulással! Ó, Mária, segíts, ó, Mária, segíts nekem is, hogy amikor a keresztre feszített Jézusra nézek, itt a szentmisében is feltörjön szívemből a Jézus iránti szeretet, és ebben a szeretetben is hasonlóvá legyek hozzád.

Előkészület a szentáldozásra

Az Agnus Dei (Isten Báránya…) után a pap alázatosan meghajolva imádkozik a Jézusban elnyert belső békéért, amelyet Ő ránk hagyott, - bűneinktől való megváltásunkért Krisztus teste és vére által, az Isten iránti hűségért és az Istennel való egységért; azért könyörög, hogy az Ő testének vétele számunkra, méltatlanok számára, testünk és lelkünk oltalma és megváltása legyen. Majd mindezeket a kéréseket egy térdhajtással alázatosan felajánlva az érkező Jézus elé helyezi. Imádkozzunk Máriához, aki ebben neki is és nekünk is segíteni akar: Add, hogy a szentáldozás számunkra az a betlehemi pillanat legyen, amelyben Te az angyali üdvözlet után Jézust fogadtad.

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!” Soha nem lehetünk méltóak az Ő megváltó szeretetére, amely oly mélységes, hogy még a gyilkost, a kereszten függő, bűnbánó latrot is magához ölelte. Micsoda szeretet vár minket! Örökké tartó szeretet, amelytől az angyalok megremegnek, és végtelen boldogság tölti el őket!

Jézus, azonban soha nincs egyedül, akkor sem, amikor a szentáldozásban eljön hozzánk. Ő ugyanis mint ember teljességgel egylényegű az Isten Fiával, ugyanakkor Isten Fiaként elválaszthatatlan egységben van a Mennyei Atyával és a Szentlélekkel. A szentáldozásban mi is megnevezhetetlen módon egyesülünk a Szentháromságú Istennel. Ezért tanította a fatimai angyal a gyermekeknek a következő hálaadó áldozási imát:

„Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk, Jézus Krisztus legdrágább testét, vérét, lelkét és istenségét, aki a föld valamennyi tabernákulumában jelen van, engesztelésül a szidalmakért és közömbösségekért, amelyekkel Őt megbántják. Jézus Szentséges Szívének érdemei és Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárása által könyörgök Hozzád a szegény bűnösök megtéréséért.”

Hiszen ismerjük az Írás szavait: Már nem én élek - Krisztus él bennem és én Krisztusban, a Szentlélekben és az Atyában, - az angyalok meghatott kórusának ünneplése közepette: Szent, szent, szent! Az ember amint alámerül Isten szeretetének örök gazdagságába, amint körberagyogja őt Isten mennyei dicsősége, amelyet zengeni akar a záró imában, majd az egész nap folyamán.

Záró áldás

Jézus búcsúáldása a pap által! Ő a világ valamennyi emberét meg akarja áldani. A pap tehát lélekben az egész világ fölött áll. Az ő keze által a Mennyei Atya keze ad áldást, a Szentlélek szeretet ereje ad áldást, Jézus áld meg megváltó keresztjével minden teremtményt, hogy hazahozza a mennyei dicsőségbe, a lelkeket újra meg újra betöltő, örök, mennyei-isteni békébe!

Engedjük, hogy ez az áldás még a haza vezető úton is felcsendüljön bennünk? Egész nap, minden cselekedetünkben, minden találkozásunkkor?

Nézzétek, micsoda szeretet

árad ránk, egész életünkre a legszentebb, Szentháromságos Isten által, ha teljes belső átéléssel ünnepeljük meg a szentmisét, hitünk titkát. Nem csak életünkben egyszer, hanem naponta hivatalosak vagyunk az örök életnek erre a szent lakomájára: életünk minden percét betöltheti a természetfeletti, ha naponta tudatosan bekapcsolódunk a világ valamennyi szentmiséjébe; - életünk Istenben válik tudatossá, és beragyogja az Ő dicsősége. Természetesen a sátán itt is megkörnyékez minket, és mindent megtesz, hogy megfeledkezzünk arról, amit átéltünk. De a kegyelem erősebb nála, - a kegyelem természetfeletti erő, amelyet Isten a mi Mennyei Közbenjárónk, Mária által minden pillanatban megad nekünk, ha kérjük Tőle.

Ugyanis Mária az, aki az angyali üdvözletre mondott „igen”-je által nekünk ajándékozta Jézus megváltó áldozatát, aki az Ő soha el nem haló „igen”-je által minden szentmisében tekintetünk elé kívánja állítani Jézust, az Áldozati Bárányt: Nézzétek Isten Bárányát! Nézzétek Üdvösségeteket! Emeljétek szemeteket-lelketeket az örök célra: Istenre!

’77. VII. 29-én Mária így beszélt Don Gobbihoz:

„Az Én Szeplőtelen Szívem volt az oltár, amelyen Szent Fiam feláldozta magát. A kehely, amely Szent Vérét felfogta, amely megnyílt Szent Sebei sóhajtására és amely feltárult elhaló szívének ajándékai számára.”

Jézus legszentebb vérének kiontása által alapította Egyházát, amelyből a hétszeres szentség fénye sugárzik, a Mennyei Atya szüntelen hirdetett igazságának fényeként.

A világ, azonban, elutasította Isten parancsait (a képen jobbra lent) és a szentségeket (balra lent); így kizárta magát az isteni élet áramlásából, kiszáradt, meddővé vált az Isten számára. De a drága Vér által minden ember megtisztulhat és megmenekülhet. Ehhez nyissa meg számunkra Szívét most az idők végezetén Mária, mindenkiért, akik magukat különös módon Neki ajándékozzák (Máriás papi mozgalom rendje*), hogy felvegye őket Szíve oltalmába, hogy diadalt arassanak a halálon, és új életre támadjanak Isten egyesített, igaz Egyházában.

* ?



Kapcsolat

E-mail:
szentfulop@gmail.com
Postacím:
8445 Városlőd
Templom tér 6.

Service Times & Directions

Weekend Masses in English

Saturday Morning: 8:00 am

Saturday Vigil: 4:30 pm

Sunday: 7:30 am, 9:00 am, 10:45 am,
12:30 pm, 5:30 pm

Weekend Masses In Espanol

Saturday Vigil: 6:15pm

Sunday: 9:00am, 7:15pm

Weekday Morning Masses

Monday, Tuesday, Thursday & Friday: 8:30 am

map View larger map
6654 Main Street
Cincinnati, OH 45202
(513) 555-7856